4. fejezet

Edward már két napja úton van, Dosszun határait is átlépte már. A ló, akit Éjpalástnak nevezett el, tényleg nagyon gyors és jól bírja az utat. A ló alig evett valamit, csak három almát, és a füvet, amit megevett, ha nem bírta tovább. Edward kénytelen betérni egy fogadóba, a ló hiába gyors és erős, ha nem eszik, akkor elpusztul.

Az országútról már rég letért, csak a kis ösvényeken vezeti a lovát, de itt nem talál fogadót. Visszaüget az országútra és nézi, hátha valahol látni egy fogadót, ahol megszállhat ő is és Éjpalást is.

Egy órán át ügetnek a csöndes, holdfényes éjszakában. A levelek halkan rezegnek mögöttük a lágy szélben, tücskök muzsikálnak. Éjpalást patáinak halk dobogása és a tücskök ciripelése ritmusos zenét kelt.

Mikor már épp feladná a reményt, hogy fogadót lát, megpillant a távolban két fénypontot. Gyorsabb ügetésre fogja lovát és pár perc alatt ki is rajzolódik egy fogadó alakja. Mikor közelebb ér látja, hogy igen nagy fogadóba botlott. Két különálló házát az istálló köti össze, fából ácsolt minden, a tető foltozott, a viharok tehették tönkre. A fogadó mellett egy törzs, törött, mintha egy fát törtek volna ketté benne, ami nem is kizárandó ok.

A fogadó tábláján ez áll: „Térj be fáradt vándor, a Fáradt Vándor fogadóba!” – Igazán szellemes. – jegyzi meg Edward a bajsza alatt – amire igencsak ráférne már egy borotválás -.

Elébe fut egy köpenyes alak, Edward gyermeknek nézi, de aztán meglátja csuklyája alatt a telt szakállat. – Üdv, vándor! – szólítja meg a kistermetű férfi.

- Üdv! – mondja Edward. – Maga ennek a fogadónak a tulaja?

- Szerény személyem! Kertnosi Alaric a nevem! Gazdag család sarja, de kitagadtak, azóta feleségemmel, Emmával élek itt békében és nyugalomban! Hajdanán sok vendégünk volt, most kevesebb, de nem panaszkodok, érti uram? Én ugyan nem! Még mindig jobban élek itt vidéken, mint a pereputty, akit családnak nevezek ott fönn a várban! Érti-e kend?

- Túl sokat beszélsz! – kiált ki a fogadóból egy női hang. – A vendégek intézkedni akarnak, és nem bíznak meg egy nőben! Micsoda népség! Menj be Alaric, én majd elintézem a vándor urat, ha nincs ellenére.

- Ellenedre lenne, hogy feleségem, a szépséges Emma lásson el és vezessen körbe? A fiunk, Michael, de hívja csak Mickeynek az istállóban van, ő látja el a lovakat, egy év és nagykorúvá lesz, egy napon még lovag lesz, én mondom! Ha az nem is, mert lássuk be, ki ad egy kitagadottnak nemesi rangot, meg a fiam a kardhoz sem ért. Istállómester lesz a kölyök, biza mondom én!

- Alaric! – kiált rá ismét Emma. – Fogd már be azt a lepcses szádat és eridj be a házba!

A fogadós besiet a házba, de közben is beszél, bár senki nem figyel rá, őt ez nem zavarja. Emma odasétál Edwardhoz és megsimogatja Éjpalást sörényét. – Szép jószág! Bocsásson meg férjuram viselkedéséért, kicsit hóbortos szegény. Mire van szüksége a lónak, és természetes maga mit óhajt? – Kedves hangja gyanakvásra hívja fel Edward figyelmét. Az asszony bizonyára jó szándékú, de ő mágusok közt nőtt fel, és a kedves, nyájas szavak mindig aggódásra intik.

- Zab és széna kell neki. – mondja és megveregeti Éjpalást nyakát. – Nekem egy szoba és bármilyen étel.

- Sok ételünk van uram, de a mai specialitásunk a sült kacsa.

- Tökéletes. – Leszáll a nyeregből és átadja a kantárt Emma kezébe. A nő elindul az istálló felé, őt a ló követi, mintha tudná, hogy ételt kap.

- Jut eszembe uram! – szól vissza Edwardnak. – Parancsba kaptuk, hogy egy körözési plakátot mutassunk fel minden erre járónak, ott vannak a táblán, megnézné őket? Tegnap hozta a futár!

Edward odasétál és szemügyre veszi a körözötteket. Három plakát van kitűzve rá. Az egyik egy gyilkos, akit felségárulássál vádolnak, a másik kirabolt pár üzletet és fenyegetett, a harmadik pedig ő maga, Edward, a Magányos Farkas. Felségárulás, gyilkosság, mágia felelőtlen használata, dezertálás, erőszak és még sok más indok. Edward ezen egy pillanatra elmosolyodik, főleg mikor meglátja a hatalmas váltságdíjat. A jókedve el is múlik, hiszen ő most itt van egy fogadóban, ami előtt pár méterre kint van a körözési képe. Próbálja nem mutatni, hogy valójában; aggódik. Nem azért, hogy elkapják, hanem azért, mert ha hátráltatják, és mágiát kell használnia, akkor fogy az ereje és pótolnia kell dosszi elixírrel, ami véges számú, valamint most sokkal fontosabb feladata van, mintsem, hogy az önjelölt fejvadászokkal bajlódjon.

Mélyen arcába húzza a csuklyáját és elfordul a táblától. – Ismerős valaki? – kérdi Emma, aki most jön vissza a fogadóból.

- Nem, senki. – hazudik Edward.

- Értem, nos akkor kérem, fáradjon be, megmutatom a szobáját. A lovat a fiam intézi, ne aggódjon, biztos kezekben van. Ami a fizetést illete, fele most, fele holnap. Nem akarok bizalmatlannak tűnni, de volt, hogy hazudtak már nekünk, ezért az óvintézkedés.

- Természetesen, mutassa meg a szobát és már adom is.

Emma és Edward bemennek a fogadóba. Alaric futkos a vendégek közt, kiszolgálja őket mindennel, amit akarnak. Üzleti dolgokat intéz, közben kiszolgálja a részegeket, hogy költsék a pénzt. Edward látni vél egy dosszit is egy csapat ember közt. Szerinte a dosszi épp most próbál menekülni a sorsa elől, mint régebben Faul is tette.

A szobája az emeleten van. Kis, takaros szoba. Egy ágy, egy szék, egy komód, rajta egy gyertya és virágok. A szobának egyetlen ablaka van, ami kilátást ad a sápadt fényű holdra és a kevés felhőre, amik el-eltakarják a holdat.

- Nyolc aranypénzt kérnék, és a sültet hozom, amint kész lesz! – Edward szó nélkül átnyújtja neki a fizetséget. – Köszönöm. – Ezzel Emma ki is ment a szobából.

Edward egy pár percig ül a szobájában, de aztán elkezd unatkozni. Úgy gondolja, hogy lemegy hallgatózni, érdekli a dosszi története. Továbbra is csuklyával a fején lesétál a lépcsőn. A lépcső jó fából készült, nem nyikorog a lépte alatt. Edward alig észrevehetően lesétál és a legsötétebb helyre leül, a sarokban. Két gyertya még világítja őt, elfújja mindkettőt. Elkezd hallgatózni.

- Hallottad, mi volt tegnap? – kérdi az egyik utazó.

- Hol mi volt? – kérdi a másik.

- Hát Rahenben! Megöltek egy mágust! Valami mágusvadász, aki nem tudta elkapni a Magányos Farkast. Menekülnie kellett és megölte a Tűz egyik tagját?

- Miféle tűzről beszélsz itt összevissza? – kérdi a harmadik.

- A Tűz egy kis csoport, négy mágus, Arthur szolgái. Rémlik már? – okítja a dosszi az utazót. – Ki ölte meg, és melyiket ölték meg?

- Honnét tudjam?! – förmed rá a mesélő. – Valami Bohhin a neve az ebadtának, én amondó vagyok, hogy jól tette, hogy megölte azt a köntösös balfácánt! A mágusoktól a hideg is kiráz, téged nem, Girfor? – Néz a dosszira.

- De… - mondja halkan, alig hallhatóan. – Vesszenek a mágusok!

Ezek nem tudják, hogy mágus? Gondolkodik Edward. A gondolatmenetét megzavarja az egyik mondat, amit az egyik ember mond.

- Mondd csak Frank, megfizetendő ez a fejvadászat?

- Az, de manapság csak a mágusokért adnak sokat, főleg azért az Edwardért.

- Magányos Farkas. – suttogja Girfor.

- Hogy mondod?

- Ő a Magányos Farkas, a főmágus már régóta körözi, több mint negyven éve. Nem olvastad a plakátot?

- Olvasni se szoktam! – förmed rá. – Csak a képet nézem meg, meg azt, hogy mennyit ér. Arra a szőke suhancra gondolsz? Az nem több mint húsz éves, ne szédíts, Girfor!

- Nem szédítelek, Frank. Ő mágus, azok mind ilyen sokat élnek. Kivétel a dosszik. – mondja ezt nagyon halkan.

- Mágus, nem mágus, egy kutya. Beléjük szúrsz egy kardot és nem beszélnek többet! Na most már elég legyen, ebből a beszélgetésből. Alaric! Hozz négy sert! – A fogadós már kapkodta is magát és sietősen hozta a négy korsót. Mikor visszafelé indult a pult felé ránéz Edwardra.

- Mit is mondtál, hogy hívnak? – kérdi.

- Oliver. – Mondja. Magában átkozza a fogadóst, hogy hozzá szólt. A négy utazó meglepetten néz rá. Eddig észre sem vették, hogy itt volt.

- Oliver, mi? – förmed rá Frank, úgy néz ki, hogy ma bal lábbal kelt fel. – Mikor kerültél te ide? Orvgyilkos vagy, hogy ilyen halk a lábad, vagy tán varázslat működik közre? – A három másik utazó elnevetik magukat. Girfor csak halkan kuncog, de erős szemével kémleli Edward tekintetét.

- Frank, ne keresd a bajt! Ha orvgyilkos, akkor nem akarod megtudni! – erősködik az egyik utazó.

- Igaza van. Miért akarnád tudni, ki vagyok?

- Mert, ha bűnöző akkor szép summát kaphatok érted! Mutasd meg az arcod!

Edward mélyebben az arcára húzza a csuklyáját, de nem szól semmit, hanem befordul a sarokban. – Mikor lesz kész a sült? – kiált a fogadósnak.

- Pár perc! – szól vissza.

- Ne bújj már magadba, akárki vagy is, gyere, csatlakozz hozzánk! – ajánlkozik Girfor. Valamiért tudni akarja, hogy kinek az arca lehet a csuklya mögött.

Edward továbbra sem válaszol. Frank felpattan a székéről és két nagy, öles lépéssel Edward elé kerül. Rácsap az asztalra. Az asztal régi fából készülhetett, ugyanis a fejvadász erős ökle alatt megrepedezett. Alaric a pult mögött úgy megijedt, hogy elejtette az egyik poharat, amit épp törölgetett. Frank szúró pillantást vet Edwardra, vagyis a csuklyájára, az arcából még mindig nem lát semmit.

- Ki vagy te? – kérdi hangosan, szinte üvölti. A falakon visszhangzik a hangja. Az egész fogadóra csend telepszik. A gyertyák sistergése is mintha abbamaradt volna. – Nem mondom még egyszer! – és fenyegetően jobb kezét a kardja markolatára tesz.

- Én nem tenném! – mondja Edward nyugodt hangon. Frank ezt a hangot igen szemtelenségnek veszi, ezért még jobban megharagszik.

- Én se, ha olyan vézna lennék, mint te! – Ebben igaza is volt. Edward valóban kisebb, mint Frank, de véznának nem mondható. Franknek ellenben dagad az izom a kezén, és a válla is hatalmas. – Utolsó figyelmeztetés; húzd le a csuklyádat, vagy én teszem meg!

- Nem áll szándékomban hagyni. – mondja Edward. Frank erős mancsával feléje kap és megpróbálja elkapni a feje búbját. Edward egy gyors mozdulattal felpattan, elkapja baljával Frank kezét és az asztalra szegezi. Jobbjával kihúzza éles és ragyogó kardját. A pengét Frank torkának szegezi. Mindez egy szempillantás alatt játszódott le. Frank szeme elkerekedik, csodálkozva nézi, hogy mi történt az előbb.

- Ki? Hogy? – dadogja. Azt sem tudja, mit kérdezzen. A társai, legalábbis ideiglenes utazótársai felpattannak a helyükről és mind kardot rántanak, egytől egyig. Alaric nem tudja hova kapjon idegességében. Arcát a kezébe temeti és rádől a pultra, mint aki szenved.

- Tedd le a fegyvert, Oliver, vagy akárki vagy is! – szól rá az egyik utazó.

- Cevor jól szólt! – mondja a másik. – Tedd le a fegyvert, vagy meghalsz!

- Kétlem, de ha ti egy lépéssel közelebb kerültök, barátotok minden bizonnyal átlép a holtak földjére.

- Cevor, Quentin, Girfor! Tegyétek le a fegyvert és maradjatok ott! – kiáltja Frank. Látszik rajta a félelem és az idegesség. – A társai engedelmeskednek és mind leengedik a fegyvert, kivéve Girfort.

- Te is, dosszi! – szól rá Edward.

- Dosszi? – kiált fel Quentin. Minden szem most Girforra tapad, ő áll a középpontban. - Mit jelentsen ez?!

Girfor nem válaszol. Tesz egy lépést Edward felé. Edward nem tesz semmit, rezzenéstelenül áll. Frank nyel egy nagyot, úgy érzi, most vége az életének. Ellenben Edward hirtelen elhúzza a kardot a nyakától. Maga felé húzza a kezét, Frank ráborul az asztalra, ami összetör a súlya alatt. Edward tesz egy lépést hátra, egyet oldalra. Szemben áll Girforral.

Girfor lehunyja a szemét, illúzióval próbálkozik. Edward megrázza a fejét. – Ez nem fog működni! – mondja neki és elmosolyodik. Vigyora látszik a csuklyája alól is. Girfor arca egy pillanatra elsápad, de aztán összeszedi magát.

Szó nélkül megforgatja a kardját a kezében és két nagy ugrással Edward előtt terem. Összecsap a két jól megmunkált kard. Acél feszül az acélnak. Fémek csattogása tölti be a fogadót. A két kard találkozása szikrákat hány. Egyenlő félként küzdenek, mikor hirtelen Edward megcsavarja a kezét. Kardja lecsúszik Girfor pengéjének oldaláról és megsebzi a forgatója vállát.

Girfor szerencséjére időben reagált a cselre, így nem szúrta át a vállát, csak megkarcolta. A két kard ismét összetalálkozik. Olyan kecsesen és kiegyensúlyozottan mozognak, mintha előre betervezett harc lenne. Eljárják a pengék táncát. Véd, vág, véd, döf. E szabály szerint hadakoznak. Most Girfor próbál meg cselt használni. Nekifeszül Edward kardjának a sajátjával. Baljával közben állon próbálja vágni Edwardot.

Ez a próbálkozás kudarcot vallott. Edward baljával ellökte magától Girfort, így elhúzta a kardját időben. A dosszi kezét a kard markolata üti félre. Halk roppanással tört el pár csont a kézfejében. Edward felemeli a kardját, mint aki súlytani készül. Ránéz a dosszira és szánalom tölti el a szívét. Térdel a földön, fegyvertelenül, kardja mellette, és csak a törött kezét szorongatja. Meggondolja magát és mégsem öli meg. Kardját a hüvelyébe teszi és hátat fordít.

Girfor hirtelen felpattan, és orvul hátba akarja támadni Edwardot. Edwardnak kifinomult érzékei és ösztönei jeleztek. Előre ugrik, Girfor kardja csak a köpenyébe csapott bele. Megfordul, és egy mozdulattal kirántja a kardját a hüvelyéből, valamint elvágja Girfor torkát is.

A fogadóra csend telepszik. Mindenki csodálkozva néz, izzik a levegő. A lámpások gyengén pislognak, halovány fénnyel árasztják el a termet. A fogadós ajka remeg, nem mer megszólalni.

Edward arcáról lecsúszott a csuklya. Szép vonásaira árnyékot borítanak a fények. Szőke haját sem takarja már a ruha. Véres karddal a kezében áll pár pillanatig. Lába előtt vérpatak folyik ki Girfor elvágott nyakából.

- Ez ő! – kiált fel Frank. – Edward az! – Edward felé fordul, hüvelybe dugja a kardját. Visszarántja fejére a csuklyát és elkezd sétálni Frank felé. Frank mögött törött asztal, csak az előbb állt fel. Háta görbe, bizonyára fáj neki még mindig.

- Edward! – sziszegi halkan a fogadós. Elkezd matatni a pult alatt, valami fegyvert keres. A görcsös ujjacskái megragadnak valami fa tárgyat. Megmarkolja. Egy nyílpuskát rejtegetett a pult alatt. Lassan magához húzza. A fegyver fel is van töltve. Azon gondolkozik, hogy mikor lőjön.

- Én nem tenném! – mondja Edward halk, mégis hallható hangon. A kocsmárosnak elillan minden megmaradt bátorsága is. Ujjai elengedik a fegyvert és a keze lehull a teste mellé, mintha nem is lenne benne élet.

- Honnan? – dadogja a fogadós. Nem kap választ, ezért inkább nem is kérdezi meg újból. Csak áll és figyeli a történéseket.

Edward már karnyújtásnyira áll Franktől, aki idegesen matat oldalán, keresi a kardjának markolatát. Megtalálja és rászorítja a kezét, ujjai körbezárják a markolatot. Szeme aggódva jár körbe-körbe.

- Takarodj! – kiáltja. – Vagy, esküszöm, hogy megöllek!

- Nem fogsz. – mondja Edward. – Félsz. Túlságosan is. – Hideg tekintete elől próbál menekülni a fejvadász, de nem sikerül neki, mindig összetalálkozik Edward jéghideg, kék szemével.

Cevor hirtelen – mindenki meglepetésére – üvöltve előrántja kardját és Edward felé rohan. A padló megnyekken a lépte alatt, de ő folytatja rohamját és már mindössze csak egy lépés válassza el Edwardtól. Edward egy helyben áll, meg sem próbál védekezni. Cevor meglendíti kardját Edward nyaka felé.

Edward az utolsó pillanatban villámgyorsan maga elé rántja a saját kardját. A két fegyver találkozása éles fémes hangon megpendül. A következő pillanatban még egy ilyen hang, utána egy fröccsenéshez hasonló hang. Cevor egy hatalmas vágással a mellkasán büszkélkedhet, onnan jött ki a hang. Keze elgyengül, elernyed. Kardját elejti. Edward szánakozva néz rá.

- Kegyelmezz! – könyörög Cevor. Szemébe pár könnycsepp kúszik. Edward ráhelyezi a kardját a nyakára, közben fél szemével Frankat figyeli, nehogy kardot rántson.

- Mint Girfornak? Ha nem öllek meg, hátba támadsz? – kérdi Edward és a kardját erősebben nekinyomja Cevor nyakának.

- Nem. Esküszöm, nem! – könyörög továbbra is. Már nem csak könnyezik, hanem sír. Torkából nyögésszerű hangok jönnek ki.

Edward épp elemeli a nyakától a kardot, mikor hirtelen erős nyomást érez a fejében. Émelyeg, szédül, a feje lüktet. Kardját beleszúrja a padlóba és rátámaszkodik a markolatgombra.

Minden szem értetlenül tapad rá, és keresi a hirtelen összeomlás okát. Még maga Edward sem tudja, hogy mi történt vele. Cevor összeszedi a bátorságát és gyorsan eliszkol onnan. Ki a fogadóból és onnan csak szalad, szalad az éjszakába.

- Nem tudom, mi történt veled, de nem is érdekel. – mondja Frank és kihúzza a kardját a hüvelyéből. A penge megcsillan a rávilágító fényben. Frank sújtani készül, véget akart vetni Edward életének, aki tehetetlenül próbál talpon maradni a padlón. Keze remeg, ahogy ránehezedik a kardjára.

- Várj! – kiált Quentin Frankre. – Lehet, hogy megint valami cselt forral! Vigyázz vele! – Ez Edwardnak elég is volt. Összeszedi minden erejét és varázsláshoz folyamodik. A levegőben érezni a mágia jelenlétét. Hirtelen minden fény kialszik, a fáklyák is a fogadó ajtajában. Sötétség borul az egész teremre. Léptek zaja hallatszik, de látszani nem látszik senki. Kivágódik az ajtó, gyenge holdfény kúszik be rajta, megvilágítva egy köpenyes alakot; Edwardot.

Frank gyorsan utána szalad. Quentin próbálja meggátolni, de kis termete alább marad Frank méretes vállaival szemben. Egyszerűen odébb löki és már fut is Edward után. Ki az ajtón, át a sötét éjszakába.

Mire kiér, nem talál senkit, se egy kósza vándort, se Edwardot. Fülel. Semmi nesz. Végül sikerül meghallania egy ló nyerítését. Gyorsan az istállóhoz siet, de elkésett. Edward már Éjpalást nyergében ül és készen áll az indulásra. Arcát nem látja ugyan, de görbe háta, és ahogy rádől a ló nyakára elárulja, hogy még mindig rosszul van.

Frank karddal a kezében rátámad a lóra. Edward megsarkantyúzza a lovát. Éjpalást felnyerít és elkezd szaladni. Franknek arrébb kell ugrania, különben a ló maga alá temeti. Rávetődik a mellette lévő szénakazalra.

Edward már messze jár, mire Frank felkészíti a lovát és utána ered, hiába magasztalja őt a fogadós. Cevor nem megy vele, de Quentint elönti a pénzvágy és ő is vele tart. Ketten próbálják meg követni a Magányos Farkas nyomát.

Edward nem lovagolt hosszú ideig, túl rosszul érzi magát. Mindössze egy mérföldet tehetett meg lova hátán. Utána letért az útról, bevette magát a sötét erdőbe. Tölgyek és bükkök állnak mellette őrt, ő pedig a puha pázsiton fekszik, Éjpalást mellette legeli a füvet.

Mi a fene ez? Elmélkedik magában. Mi történt velem? Még sok ideig ezzel bíbelődik, majd lovak patáinak hangja zavarja meg gondolatmenetét. Odakúszik az egyik bokor mögé és onnan néz ki az országútra.

- Itt letért az útról. Látod a patanyomokat? – kérdi Frank.

- Igen, biztos a közelben lesz, ebben az erdőben nem haladhatott gyorsan.  – válaszol neki Quentin. – Frank, biztos, hogy egy mágust akarunk elkapni? Ráadásul ilyen erőset?

- Nem láttad, hogy az előbb esett össze, nem erős ez. Gyenge. Megártott neki a hatalom! – mondja és halkan elneveti magát. Recsegve nevet, mintha egy kecske nevetgélne.

A hatalom, hát ez az! Jut eszébe Edwardnak a többlet, amit Faultól kapott. Visszakúszik lova mellé. Feltápászkodik nagy nehezen és benyúl a nyeregtáskába. Hallja, hogy a két fejvadász lépte egyre közelebb és közelebb kerül hozzá. Idegesen elkezd kutatni a táskában és végül megtalálja, amit keresett. Kihúz egy fényes, kék vízzel teli elixírt. Kihúzza a parafát belőle és megnedvesíti vele a torkát. Két kortyot elégnek vél. Hirtelen visszajön az ereje.

A két fejvadász próbálja becserkészni őt. Nyugat felől, másikjuk kelet felől lopakodik utána. Frank a kardját tartja kezében, Quentin pedig egy hosszúíjat. Nesztelenül közelednek felé.

A levegőben is érződik a feszültség, a tücskök sem ciripelnek már, mind elbujdosott. Edward ott áll egy kis pusztán, a holdfény süti szabad arcát. Ereje teljében nem fél a két támadótól. Lehunyt szemmel próbálja őket észlelni.

Húr pendülésének éles hangja csattan fel. Egy barnatollú vessző repül Edward felé, becélozva a mellkasát. A vessző elkerüli. A teste előtt elfordul, irányt változtat és beleáll egy fába. A következő vessző ugyanígy elkerüli őt. Quentinre pánik jön rá. Jobbnak vélné visszafordulni, és elfutni innen, amilyen messzire csak tud.

Éjpalást továbbra is csak a füvet legelészi Edward mellett, nem is foglalkozik a rejtőzködőkkel. Edward kihúzza a kését az övéből és beledobja a földbe maga előtt. Az újonnan tanult technikájával elhárította a nyilakat, most pedig a kését akarja röptetni.

Fülel, továbbra is lecsukott szemmel, de nem hall semmit. Hirtelen egy szárat fa reccsenését hallja. Kezével int a hang irányába, a kés felemelkedik és pörögve elkezd szállni abba az irányba. Levelek zörögnek, ahogy megüti őket a kés. Egy cuppanós hang, és egy fájdalmas kiáltás adja Edward tudtára, hogy a kés eltalálta Quentint. Egy ideig más hangot nem is hall, de pár másodperccel később egy puffanós hang is megüti a fülét. Quentin adta ki a hangot, vagyis nem ő, hanem csak a teste. Arccal előre dőlt neki a dús pázsitnak.

Edward ismét lehunyja a kék, hideg szemét és kémleli a vidéket, keresi Franket. Nem kell sokáig keresgélnie, ugyanis Frank kiront a bokorból, hatalmas zajt csapva. Kardját feje fölött lengeti. Erős és nagy lábai gyorsan viszik előre, mindjárt eléri Edwardot. Edward még mindig csak áll a tisztás közepén a gyenge fény kivilágításában.

Hirtelen felpattan a szemhéja és hideg tekintete beleágyazza magát Frank elméjébe. Frank úgy érzi, hogy elhagyta a végtagjait az élet. Erőtlenül esik össze, mint egy rongybaba. A földről sem tud felkelni. Körülnéz, keresi mi okozhatta ezt a hirtelen összeesést, mintha nem tudná, hogy Edward az okozója. Látja, hogy a kezeit és lábait erős gyökerek szorítják le a földre. Hason fekve, tehetetlenül fekszik, mint a medve, ha szőnyeg készül belőle.

- Mit tettél velem? – kiált Edwardra kétségbeesetten.

- Ez csupán csak illúzió. – mondja Edward. – De nem számít, nem tudsz kitörni belőle. Egy fejvadász vagy, még csak nem is mágusvadász, mit gondoltál?

- Legközelebb nem vadászok mágusra, ígérem! – kiáltozik kétségbeesetten. Hangja el-elcsuklik. Próbálna kapálózni, de nem tud. Úgy érzi, hogy a gyökerek fogva tartják, de ez mind csak az elméjének a szüleménye.

- Nem lesz legközelebb. – mondja Edward és leguggol Frank mellé. Felveszi a fejvadász elejtett kardját. Ő kétségbeesetten kiabál, de tehetetlen. Egy idő után a szavai elvesztik a jelentésüket, csak értelmetlen szótagokat ismételget. Edward továbbra is rezzenéstelen tekintettel néz rá. Fölemeli a pengét és függőlegesen felemeli, a kard pengéje egy vonalban van Frank nyakával. Edward elengedi a kardot.

Madarak röppennek fel ijedtükben és költöznek másik tisztásra, vagy új fészket keresnek, itt túl nagy a veszély. Edward pár perc múlva ismét nyeregben van. Éjpalást vágtat, hátán a mágussal, bele a sötétnek néző éjszakába egyre távolabb és távolabb a mészárlás helyétől.