2. fejezet

Az eső egész nap szitált. Estére alábbhagy a vihar, és végre ők is meglátják a palotát, Dosszun közepén. Dorvafor, Faul székhelye, Dosszun vára és szíve ott áll előttük. Edward és Serov előtt. Serov bemutatkozott Edwardnak, miután ő belement, hogy önként elmegy Faulhoz. Ő viszont nem árulta el a nevét.

Ázottan, csatakosan és fáradtan sétálnak a palota felé. Két őrtornya, ami a fallal egy vonalban, beleépítve áll már rég felfigyelt rájuk. Egy küldöncöt már bizonyára útnak is indítottak. Nyitott tetejű a két torony, tetején máglya ég. A vár közepén egy kaputorony, a torony teteje fedett. Nem nagy város, a falakon belül kis részen élnek a városiak, a nagyobb részét a palota foglalja el.

A küldönc lovon vágtatva ér eléjük. Köpenye megóvja a még szemerkélő esőtől. – Kik vagytok és mit akartok ilyen cudar időjárásban? A vándorok ilyenkor nem kelnek útra. – kérdi mély, rekedtes hangon.

- Serov vagyok. Parancsot kaptam, hogy vigyem Faul mester színe elé ezt a vándort.

- És te ki vagy, vándor úr?

- Az maradjon az én dolgom.

- Nekem sem beszélt, majd a mesternek. – mondja Serov.

- Hol a lovad, Serov? – kérdi tőle a küldönc.

- Megijedt a vihartól, vagy tőle és elszökött. Lejártam már a lábam. Várom már a megrakott asztalt. – Ők ketten jót nevetnek ezen. A küldönc visszalovagol a várba és értesíti a többieket, hogy nyissanak nekik kaput.

Alig pár perc és már belül voltak a városon. A kapuőrök beengedték őket minden további nélkül. Serov ott átadta egy másik dosszinak Edwardot és elment a jól megérdemelt, tele pakolt asztalhoz.

- Remélem, csicseregsz Faul mesternek, vagy többé nem látsz fényt. – mondja az őr, akire rábízták. Edward szó nélkül tűri a szavakat. Követi az őrt az üres, mocskos utcákon. Mikor legutóbb járt itt, még minden fényesebbnek és gazdagabbnak tűnt.

- Mocskosak az utcák. – mondja. Az őr erre látszólag feldühödik. Ha lenne haja bizonyára égnek állna mérgében.

- Ajánlom, hogy fogd be a szád! – parancsol rá. Edward még mindig tűri a parancsolgatást, ami nem vall rá.

A palota kapuját kitárják, és a mocskos, sötét utcáról belépnek a palotába. Itt sem más a helyzet. Pár fáklya világít csupán, de itt is mocsok van mindenfelé. Elhúzza az orrát és elfintorodik. Ránéz az őr arcára, mogorván tekint le rá. Inkább nem szól semmit, nem mintha félne az őrtől, de most nem akar senkivel sem harcba kerekedni.

A trónterem előtt újabb két őr. Mindketten kopaszok, hisz’ dosszik. Edward nem tudna különbséget tenni köztük, de ez nem is az ő dolga. Az őrök szó nélkül kitárják az ajtót és bekiabálnak. – Mester! Megjött a vándor.

- Nagyszerű! – szól ki egy lágy, barátságos hang. – Küldjétek be, és távozzatok, négyszemközt akarok beszélni vele.

- Ahogy kívánja, uram. – mondja az őr és belöki a mágust a kapun. Mögötte hangos csattanással záródik az ajtó.

- Nem túl barátságosak. – mondja Edward és ledobja magáról a szakadt, ázott köpenyét.

- Csak még nem ismernek, jó barátom. – mondja Faul és elneveti magát, ahogy Edwardra néz.

Edward rezzenéstelen arccal néz továbbra is Faulra. Hiába kínálják üres hellyel, ő nem ül le. Ételt is hoznak elé, de abból sem eszik. Kínos csend van kettejük között, egyedül a fáklya halk sercegése tölti ki a teret.

- Mesélj, mi járatban vagy. – kezdeményez egy beszélgetést Faul. Közben egy csirkecombot majszol, és bár vendége nem akar leülni, ő ül.

- Ne kertelj, tudom, hogy tudod.

- Bizony. És csöppet sem tetszik. Edward, régóta ismerlek már, még apám tanítványa voltál, mit sem tanultál rólunk, dosszikról? – Nem válaszol, Faul folytatja. – A levegő veszélyes, nagyon. Apámat is ez ölte meg. A dosszik nem élnek tovább negyvennél, te is megfogsz halni, ha használod a levegőt!

- Erőt ad.

- Átmenetileg, aztán pedig megöl. Ha meghalsz, azzal nem bosszulod meg barátaid halálát, hanem csak örömöt szerzel Arthurnak!

- Ha csak ezért hívtál, akkor távozhatok is. – mondja Edward, sarkon fordul és elindul az ajtó irányába.

- EDWARD! – harsan fel a helytartó hangja többszörösére erősítve. A szoba sötétbe borul, a fáklyák kialszanak egy utolsó sercegéssel. Egy közönséges ember is érezné a mágia jelenlétét a szobában. – Fordulj meg, ha hozzád beszélnek!

- Ugye tudod, hogy megtudnálak ölni, itt és most? – kérdi Edward háttal állva. Faul nem válaszol. Az egyik fáklya, ami nem égett ki még teljesen most újra fellobban.

- Lehet. Nekem már mindegy, a levegő miatt úgysincs több mint két évem. Az őrök pedig megölnének, nem érnél el vele semmit. Az egyetlen menekülésed az, ha elengedlek.

- Mit akarsz? – fordul vissza. Faul fiatalos arcán hirtelen ráncok jelennek meg, még csak harmincnyolc éves, mégis úgy néz ki, mint egy hatvan éves veterán. – Á, látom mégsem bírod olyan jól a levegőt, mint képzeltem.

- Nem. Senki nem bírja. Meg fogok halni. – Válaszol a fel nem tett kérdésre.

- Hagyd el Dosszunt.

- Mi értelme lenne? Már próbáltam, függő vagyok, mint minden dosszi. Egy évig éltem távol, de azt hittem beleőrülök. Remegtem, izzadtam és nem volt erő a végtagjaimban.

Faul visszaül a székére, Edward is leül végre. Ételhez nemigen nyúl, csak egy kis cipót kezd el rágcsálni. – Ha nem haragszol. – mondja és meg sem várva a választ egy nagyot beleharap.

- A segítségedet kérem, tekints rá úgy, mint egy megbízásra. Ezzel végleg bosszút állhatsz. – mondja Faul.

- Hallgatlak.

- Hallottál már Dosszeonról, az emberről, aki Dosszunt függetlenné tette Írisztől? Az ő nevéből eredünk mi, dosszik is. – Edward megrázza a fejét. - Mágiával mérgezte be a fák leveleit, így keletkezett ez a mágikus levegő. Nem is akart független országot, de mivel fertőző volt a levegő, ezért lecsatolták. A dombságokig jöhetett el legfeljebb, ez volt az ítélet. A haja kihullott, gyorsan öregedett. Ellenben arra senki sem számított, hogy a levegő hatalmas erőt ad neki, aki már amúgy is az egyik legerősebb mágusok közé tartozott. Két évet élt itt és olyan erőre tett szert amitől egész Írisz rettegett, de a mondák szerint még Morde is.

Benedvesíti a nyelvét pár korty borral. Megnyalja a száját és folytatja. – A főmágusok, - akkoriban Gunther és Birolfe voltak, az ő unokájuk Arthur – megvizsgálták Dosszeont és megállapították, hogy a mágia ami benne van, már meg kellett volna, hogy ölje. Újabb évek teltek el, Dosszeon még erősebb lett, egyre jobban rettegtek tőle. Egy nap a főmágusok orvgyilkost bíznak meg, hogy megölje Dosszeont. Álmában meg is ölte, egy késsel vágta el a torkát, mily szörnyű halál, egy ily’ nagy mágusnak! – kiált fel. – Az orvgyilkos talált egy tekercset is nála, amin le volt írva három összetevő, ezekből lehetett megalkotni az elixírt, ami ellenállóvá tesz a dosszi levegő káros hatásaitól. Az orvgyilkos előállította, és nem tért vissza Íriszbe. Ő is rendkívül erős mágus lett.

- A lényegre! – szól közbe Edward, aki megunta már a mesét.

- A lényeg, hogy az orvgyilkos nem tudta jól előállítani, és meghalt. Dosszeon fia és lánya megalapították Dosszunt. A tekercset megszerezték az orvgyilkostól, és elrakták maguknak. Három külön tekercset készítettek, mindegyiken egy-egy összetevő, ugyanis féltek a főmágusoktól. Nem alaptalanul. Egy év sem telt el és a főmágusok eljöttek hozzájuk. Nyájas szavaikkal rávették az egyik testvérpárt, hogy adja oda nekik a tekercset. A másik, - a leány – elrejtette az egyiket, a másikat pedig a legenda szerint a griffeknek adta. A két főmágus meghalt, de sajnos a két testvérpár is. Az ő leszármazottaik a dosszik. A főmágusoknak pedig gyermeke született pár évvel ezelőtt, akkoriban még csak dadogó csecsemő volt, Arthur anyja, Finna.

- Végeztél?

- Igen. Ez nem mese, Edward. Az egyik összetevőt sikerült megtalálnunk, itt volt a könyvtár mélyén, egy jól eldugott helyen.

- Mit akarsz tőlem? – kérdi, szemöldökét felhúzva.

- A másik összetevőt Arthur őrzi, azt akarom, hogy vedd el tőle! Tudd meg, hogy mi az! És a griffektől is, és akkor, Edward, olyan hatalmad lesz, hogy egy csettintéssel megölheted Arthurt! Szívhatod e levegőt és erős leszel! Én sem halok meg, hanem ketten fogunk uralkodni! – mondja és közben arcára sötét barázdák ütnek ki.

- Egy vénember csökönyös kívánsága. – mondja Edward és feláll az asztaltól. – Találj más pojácát, Faul.

- Segítened kell!

- Egy mesét újraélni, aligha!

- Ígéretet tettél az apámnak, hogy ha bármi segítséget kér, akkor segítesz rajta!

- Rajta, igen, de te nem ő vagy. Agyadra ment a levegő. Csak feküdj le, és halj meg. – mondja és felrántja köpenyét a széktámláról. Magára teríti és hátat fordít.

Faul motyog pár szót egy elfeledett nyelven, az egész szobára sötétség ül ki. Edward látni véli a kis kék formákat a levegőben. Hirtelen az összes kis golyócska egyesül és felé száll, bele a szívébe. Fájdalmas üvöltést hallat, elkezd remegni és a földre rogy. Vicsorít, szájában nyál habzik. – Mit tettél velem?! – üvölt fel. Végre erőt vesz magán és térdre kecmereg.

- Többletet adtam a levegőből. Most elérted, amit szerettél volna, erősebb vagy, mint valaha.

- Meg foglak ölni! – fenyegetőzik Edward. Arcán még mindig látszik a fájdalom. Kiül a szemére, és az arcvonásaira is.

- Tedd azt, de olyan többletet kaptál, hogy ellenszer nélkül te is meghalsz, fél éven belül. Segíts, és akkor megszerezheted az ellenszer.

- Vagy megöllek és magam találom meg!

- A tekercset elégettem, már csak a fejemben van meg az összetevő. Ha megölsz, te is meghalsz, előbb vagy utóbb!

Edward elkúszik az asztalhoz és leül. A szék halkan nyikordul, ahogy ránehezedik. – Mit akarsz, hol kezdjem? – kérdi

- Erre a kérdésre vártam! – kiált fel boldogan Faul és összecsapja két kezét. – A griff fészekben. Ők tudják, hogy mi a második összetevő, a harmadikat majd kiszeded Arthurtól, azt rád bízom, hogy miképp. Bármire szükséged van, azt megadom neked, ha módomban áll. Ételt, italt, szolgát. Bármit, amit kívánsz. Mit szólsz Serovhoz, akit kiküldtem érted. Érti a dolgát, erős mágus, de még talán nem halna bele, ha nem lenne közel a levegőhöz.

- Nem kell szolga.

- Hát mi kell? Pénz?

- Nem.

- Akkor?

- Egy éles kard, egy gyors ló, egy takaró és étel, ital. – mondja Edward. Lehunyja a szemét és megpróbálja a nagy asztal közepén álló tálat maga elé húzni, azon egy sütött disznó található. Bőre barnára sülve, szájában egy alma. Edward eddig is szemezett vele. Ahogy régebben a kését is maga felé húzta levitációval, úgy próbálja meg a sültet is magához vonzani. Ám a disznó egy „huss” hanggal elkezd repülni Edward felé. Gyorsan elkapja a fejét, a disznó súrolja a fülét, és utána nekicsapódik a falnak a háta mögött.

- Finomnak nézett ki. – mondja Faul.

- Mi volt ez? – kérdi Edward meglepetten.

- Ez? Hát most dobtad neki a legjobb sültet a falnak. – Faul elmosolyodik és halkan kuncog magában. – Az erőd megsokszorozódott, ideiglenesen, aztán ha kiürül belőled a dosszi levegő, akkor gyenge leszel, de azzal most még ne foglalkozz. Ügyelned kell az erődre és kordában kell tartanod, gondolom csak magadhoz akartad húzni a disznót, hát legközelebb ne ilyen durván.

- Faul, esküszöm, ha alkalmam adódik rá; megöllek! Megmérgeztél! Mit tegyek, ha Íriszben megy ki belőlem ez a levegő?!

- Amiatt ne aggódj. Az elixír, ami van a zsebedben, az kárpótolja a hiányt. Egyébként te mérgezted volna meg magad, szépen, lassan, én csak felgyorsítottam. – Mondja, miközben egy almát rágcsál. Feláll az asztaltól és öles léptekkel elindul a trónusa felé. Egyszerű kő trón, rajta bársonyos selyem párna. – Szólok Helon mesternek, mestere a levitációnak, majd ő megtanít kordában tartani. Holnapra összeszedek mindent, és kapsz egy köpenyt ahelyett, a nem is tudom micsoda, csuha helyett, amit viselsz. Az őrök elvezetnek a szobádba, küldök neked ételt is, ha lehet; ne dobd a falnak.

Faul lehuppan a trónra és megpöccinti a trón mellett lévő csengőt. A vastag faajtó nyikorogva nyílik ki, két őr állít be rajta. Egyiken sincs páncél. Kezükben egy-egy lándzsa, kopasz fejükre kalapot húztak. – Mester! – mondja az egyik és megütik a padlót a lándzsájukkal.

- Kísérjétek el a vendégünket a lakosztályába! Harmadik emelet, négyes szoba. – mondja és int nekik, hogy menjenek.

Edward feláll a székéről, és elindul az őrök felé. – Ezt nem úszod meg könnyen, Faul! – mondja neki fenyegetésként címezve. Az őrök kikísérik. Faul előtt meghajolnak, majd becsukják az ajtót maguk mögött. Poros, kihalt folyosókon kísérik végig Edwardot. Egyes folyosókon még a fáklya sem pislákol, de ők tudják merre kell menni. Végül elérkeznek a harmadik emelet, negyedik szobájába.

- Ez az. Megfelel? – kérdi az egyik őr érces hangjával.

- Gyönyörű. – csúfolódik Edward és belép a szobába. Az ajtót becsukja maga mögött. Az egyik fáklyát elvette az egyik őrtől és most a fáklyatartóba teszi a szobája falán. Nem túl takaros, tiszta hely. Egy kis asztalféleség áll a szoba sarkában, rajta két poros könyv. Egy ablak az asztal fölött és a szoba másik felében egy kis szalmakupac, letakarva egy pléddel. – Rosszabb helyen is aludtam már. – mondja Edward. Leveszi csuháját és rádobja az asztalra. Porfelhőt kevert fel a ruha letétele. Elkezd köhögni a fojtogató portól, kinyitja az ablakot. Hideg, frissítő levegő jön be rajta. A porszag egy perc alatt tovaillan.

Edward lehuppan a szalmaágyra. Hirtelen hangos cincogó hangra lesz figyelmes. Lenéz a földre és látja, hogy ágyából három egér szalad el a csillagrózsa minden iránya felé. Cikáznak össze-vissza. Felsóhajt és feláll az ágyról, majd kinyitja az ajtót és megvárja még a szürke rágcsálók kisurrannak azon keresztül.

Becsukja az ajtót és visszadől a szalmaágyra. Korgó gyomra megakadályozza, hogy elaludjon, így kénytelen ébren várni az ígért ételt. Próbálja elütni az időt valamivel. A falon és a plafonon lévő repedéseket nézegeti. Az egyik, mintha kígyóként, valamiféle óriásfajtaként csúszik át az egész szobán. Rendkívül érdekesnek találja, pedig csak repedések.

Már órák teltek el, az ő időérzéke szerint, valójában csak tíz perc. Már megunta a plafon bámulását, ezért valami más elfoglaltság után néz. Hosszas gondolkodás után úgy dönt, hogy lenéz az ablakon. Odasétál két nagy lépéssel, megtámaszkodik és kikémlel az ablakon. Magasan áll, a palotából kinövő torony harmadik emeletén. Letekint az utcára. Innen még sötétebb, mint mikor járta őket. A kis kék foltok még mindig ott úszkálnak a levegőben, a holdfényben, mintha fürdőznének.

Messze pár fogadóban égnek a lámpák és bizonyára épp lerészegednek az emberek, ha még nem azok mind. Edward hirtelen abbahagyja az elmélkedést és nézelődést, valami csoszogó hang üti meg a fülét. Egy perc sem telik el és már nyílik is az ajtaja. Egy pocakos ember lép be rajta, kezében egy egészben sült csirke, mellette valami saláta felé.

A pocakos dosszi szó nélkül becsoszog csízmájával a szobába, leteszi az asztalra az ételt és kisétál. Edward sem szól hozzá, ő nem érti ezeket a népeket. Mind mágus, mégis olyan alávaló életet élnek, ráadásul keveset is, nem élnek soká, hát miért nem kezdenek magukkal valamit? Gondolja szinte mindig, mikor itt jár, ezen a földön. Leül az asztal elé a székre és elkezdi majszolni a csirkét.

Meg kell hagyni, nagyon finom! Jegyzi meg magában és gyorsan befalja majdnem az egészet, csak a szárnyát és az egyik mellét hagyja meg. A saláta nem ízlett neki, azt csak piszkálgatta. Teli hassal, elégedetten fekszik le az ágyára. Az álom most gyorsan jön. Épphogy csak lefeküdt, már aludt is.

Álmában egy csodás helyen volt. Griffekkel szárnyalt, megölte Arthurt és végzett Csonkával is, a Tűz egyik tagjával. Rég nem álmodott már, ez is a dosszi levegő hatása lehet.

Reggel a nap fénye keltette fel. Nem sötétítette be a szoba ablakát, így ahogy a nap felkelt, és a fénye elért hozzá, ő is rákényszerült az ébredésre.

Megtörli álmos szemét és egy hosszú ásítás után feláll a kényelmetlen szalmaágyról. Felveszi ruháját és kezébe fogja a csuhát, majd kimegy az ajtón. A folyosón alig van bármi fény. Csak a végén van egy kis, kerek ablakocska, ami gyenge fénnyel árasztja el a folyosót. Edwardnak ez a fény elég, hogy rájöjjön: nappal még rosszabbnak néz ki a folyosó, mint éjjel a sötétben. Penészes falakon itt-ott egy-egy gomba is nőtt. Moha borít ezen kívül mindent.

Két őr csizmáinak léptei ütik meg Edward fülét. Megfordul és látja ugyanazt a két őrt sétálni felé, akik tegnap elkísérték. – Helon mester már vár! – szól az egyik, miközben sétál felé. Szó nélkül velük megy, ő megy középen a két őr kíséri jobb és bal oldalt.

 Mikor kiérnek a szabad levegőre, eláll a lélegzete. Meg kell hagyni, a kert gyönyörű. Virágok százai pompáznak a zöld pázsit közt és nyújtózkodnak a nap felé. Kis fenyvesek is körbe-körbe ültetve magaslanak az égbe.

A kert közepén, a nagy szökőkút körül kertlabirintus terül el. Egy méterre nőnek fel a sövények, gondosan vágva van mind. A szökőkút tiszta vizet lövell az ég felé, aztán gyűjti össze azt.

Az őrök egy másik sövényvilág felé terelik őt. Egy szabályos, nagy kör van kirakva ugyanígy bukszusokból. A kör közepén egy edzőbábú van felállítva, fából, és mellette két kar alakú céltábla szénából, amit íjászatra is használnak. Mellette egy széken ül egy idős kinézetű dosszi.

- Lépj be, Helon mester már vár. – mondja az egyik őr és vállon paskolja őt. Edward elrántja a vállát jelezve, hogy ilyet az őr meg ne próbáljon még egyszer. Átlépi a bukszust és elindul a tér közepe felé.

- Üdvözöllek, Magányos Farkas! – mondja mély, de igen barátságos hangon a mester. Nem fordul meg, rá sem néz Edwardra.

- Az Edward megteszi. – mondja Edward. Tudja, hogy illendő lenne, köszönni, de mégsem teszi meg.

- Az üdvözlést elfelejtetted. – mondja a mester. – Egy mágusnak arról sosem szabad megfeledkeznie!

- Már régóta szökevényként élek, nem pedig mágusként, de legyen, ha ez ilyen fontos neked; üdvözöllek! – mondja Edward és nem titkol egy hosszú ásítást.

- Még mindig udvariatlan voltál, de majd még csiszolok rajta, ha lesz időm. Faul mester mondta, hogy egy nap alatt kéne megtanítanom használni a túlnyomó erődet, igaz? – Edward bólint. Nem tudja miért, mert a mester még mindig háttal áll neki. – Nagyszerű. – mondja. Nagyon meglepődik rajta, hogy észlelte a mozdulását. – Azt is hallottam, hogy tudsz levitálni. Igaz, hogy van tapasztalatod a levitáció terén?

- Igaz. – Válaszol.

- Tudod-e, hogy ez a leghasznosabb technika, ha egy másik mágus az ellenség? A levitáció mesterfokán bármit felemelhetsz, és irányíthatsz a levegőben. Kardokat vághatsz hozzá a gyanútlan mágushoz, aki az elméd ostromolja, és nem figyel a környezetre. Arthur főmágus elkövette azt a nagy hibát, hogy a mutatványosokkal nem foglalkozik, pedig ők nagy veszélyt jelentenek rá.

- Nem okításért jöttem. Tudom az alapfokát a levitációnak, többre nincs szükségem. – mondja Edward és sarkon fordul. Öles léptekkel indul el, a bukszus körön kívülre igyekszik.

- Menj, ha akarsz, de figyelmeztetlek, meghalsz, ha felelőtlenül használod az erődet. Meg kell tanulnod bánni vele! – Helon mester feláll és Edward felé fordul. Edward visszatekint rá. Helon mester vak. – A szemem világát azért vesztettem el, mert túl könnyelműen bántam az erőmmel. Ne kövesd el ugyanazt a hibát. Maradj még. Pár óra csupán és megtanítom kordában tartani.

Edward visszasétál a mesterhez és megáll előtte. Maga sem tudja mi késztette erre, de végül belement, hogy ottmaradjon és tanuljon.

Helon mester egy óra hosszat arról beszélt, hogyan lehet több erővel megtenni ugyanazt a kis dolgot, amit eddig tett. Például ha egy sültet akar magához húzni, akkor ne annyi erőt akarjon beleadni, mint eddig, mert annak nem lesz jó eredménye, hanem kisebb erőkifejtéssel is több erő szabadul fel benne, mint eddig. – Ha valakire illúziót akarsz küldeni, akkor nagyon óvatosnak kell lenned. Ha túl sok erőt adsz bele, az a valaki jobb esetben meghal, rosszabb esetben megőrül. – okítja a mester, ilyen beszédekkel.

Még egy óráig tanította. Mindvégig csak egy kérdése maradt, amit végre fel is tehet. – Miért van itt ez a két céltábla és a bábu? – kérdi.

- Gyere, megmutatom. – mondja a mester és föláll a székéről. Edward előtte ült a földön, ő is feláll. Lába elmacskásodott, párat lépked körbe, hogy kinyújtóztassa. – Jól figyelj! – mondja Helon mester. Övéből kiszed egy kést és beleszúrja a fűbe. Hátrébb áll egy lépést. Felemeli a kezét, mintha legyinteni. A kés megremeg a földben, majd kiszáll onnan és pörögve repül a céltábla felé. Célba talált és ott megáll, mozdulatlanul.

Edward csodálkozva nézi a kést. A mester három kis dobókést vesz elő. Nem több nyolc hüvelyknél. Ráfekteti azokat a tenyerére. A bal kezében három, éles kés, a jobb keze szabad. Jobbjával int egyet, csakúgy, mint az előbb a rendes késénél. Az egyik dobókés felröppen és beleáll a céltáblába. Ezt megismétli még kétszer. Mindkét kés célba talál.

- Ezt akarom neked megmutatni, Edward. Ez nagyon hasznos technika tud lenni. Érdekel? – kérdi a mester.

- Örömmel megtanulom, mester. – mondja.

Újabb egy órán keresztül magyarázott és tanított Helon mester. – Állj fel, és próbáld ki. – mondja neki végül a magyarázat végén. Edward feláll és elindul a céltábla felé. – Mágiával. – figyelmezteti a mester. Szépen lassan és óvatosan magához húzza a késeket, sikerült mindet, még csak meg sem karcolta magát.

- Próbáld meg a tenyeredről indítani, úgy a legegyszerűbb. – mondja Helon mester. – Ne feledd, mit mondtam. Gondold el, mintha odadobnád a kést, és hidd, hogy sikerülni fog. Nagyon fontos!

Ráfektet egy kést a bal tenyerére és összpontosít. Legyint a kezével és a kés elszáll. Eltalálja ugyan a céltáblát, de a közepétől messze van még. – Még egyszer! – mondja Helon mester. Edward megismételte ezt még kétszer. A második még a céltáblát sem találta el. A harmadik azonban majdnem a közepébe fúródott. – Ez szép volt! Csináld meg még háromszor, mindhárom késsel.

Egy negyed óra így telt el. A harmadik sorozatból már mind a három közel járt a céltábla közepéhez. – Most próbáld meg a nagy késsel. Edward leszúrja a kést a lába elé és úgy tesz, mint a mester, mikor bemutatta. A kés megremeg ugyan, de nem jön ki a földből. – Több erővel. – Most majd’ minden erejét beleadja. A céltáblát nem találja el, viszont a gyakorló bábut megcsonkítja. A csuklójánál találja el a pörgő kés, de nem áll bele, túl sok erőt vitt bele Edward, így levágja a kemény fából készült bábu karját. – Legközelebb kicsit kevesebb erővel. – mondja a mester és elneveti magát.

Edward még egy órán keresztül gyakorolta a fegyverek reptetését kisebb-nagyobb sikerekkel. Mindenféle pozícióból reptette őket, oldalról, szemből, hátulról és felülről. Ez volt a legnehezebb. Fel kellett dobnia a kést az égbe, és mielőtt még a földbe érkezne kellett bele irányítania a célpontba.

- Gyorsan megtanultad. – mondja neki a mester. Edward nem tudja ugyan, de ez az ő szájából nagyon nagy dicséret.

- Köszönöm, mester. – mondja és meghajol előtte.

- Most már azt hiszem, menned kéne. Faul már vár. – Ezzel búcsúszavak nélkül el is búcsúztak egymástól.

Edwardot ismét őrök kísérték el, de most nem a palotába, hanem a kaputoronyhoz. Faul ott várt rá, mellette egy szép, termetes ló. Fekete szőrén egyedül a sörénye szőke. Nagyon szép állatnak néz ki már messziről is. A dosszi levegő fehérítette, szőkítette ki a sörényét.

- Edward! – üdvözli Faul. Edward nem szól semmit, fenntartja a zárkózott, komor arcát. – Hallom jól ment a kiképzés Helon mesterrel. Én is megszereztem a kért dolgokat. Itt ez a ló, gyönyörű példány, és nagyon gyors. Hozzátok a többit is! – kiált be a toronyba. Egy őr állít ki egy táskával a vállán és egy karddal a kezében. Leteszi mindkettőt Faul elé. A táska megrakva minden fontos holmival, rajta egy takaró összecsavarva. Faul felemeli a kardot, lehúzza róla a hüvelyt.

A már-már hanyatló nap rásüt a kardra. A kard felcsillan. Gyönyörű munka, éles már a látszata is. – A legjobb kovácsaink csinálták, mágiával felerősítve. Éles, mint a beretva. Remélem jó szolgálatot tesz neked. Edward elveszi és megforgatja. Sok éve, mikor még toronybéli mágus volt nem tudta volna mit kezdjen egy ilyen karddal, de a szökevényként való élet megtanította kardforgatásra. Érzi, hogy a kard remekül ki van egyensúlyozva, a fogása is nagyszerű és kényelmes.

- Ruhát is bátorkodtam rakni a táskádba, ne mindig ugyanebbe a koszos csuhába járj. – jegyzi meg Faul. – Valamint egy köpenyt is szereztem neked, a szakadt szürke nem is tudom micsodád helyett. Edward leteszi a kardot, még nem akasztja az övére, csak a földre teszi. Felveszi a köpenyt. Barna köpeny, hosszú, meleg és kényelmes. – Egy erdőben remekül elrejtőzhetsz benne. – Edward felhúzza csuklyáját a fejére. Passzol rá, ha akarja még az arcát is elrejtheti benne. Most csatolja fel a kardot az övére.

- Szóval, tetszenek? – kérdi Faul.

- Megteszi. Jobban tetszene, ha nem fenyegetne a veszély, hogy meghalok bármelyik pillanatban.

- Azt hittem, már hozzászoktál az érzéshez. – mondja Faul és halkan felnevet. Látva Edward mogorva arcát gyorsan el is fojtja a nevetést. – Maradsz még, vagy indulsz, már ma? – kérdi végül.

- Indulok.

Egy szolga felkészíti a lovat az indulásra. A zsákokat rászíjazza, a nyerget fel rakja. Mikor végzett Edward felül a lóra. – Jól mutatsz rajta. – mondja Faul.

- Nem kell hízelegni. Nem hatsz meg. Mindig emlékezni fogok rá, hogy megmérgeztél! – mondja Edward fenyegetően. Annak is szánta.

- Jut eszembe, a csomagodba tettem egy fél tucat elixírt is, remélem elég lesz. – mondja és megvereget egy kis batyut a ló oldalának szíjazva. – Valamint Helon mester küldi ezeket. – mondja és átnyújt neki egy kis, fekete dobozt. Edward kézbe veszi és nézegeti. Halk kattanással kinyitja a dobozt és belenéz. Három dobókés van benne. Hasonló, mint amilyennel gyakorolt, csak jobban megmunkálva, szebben csillogva és tán élesebb is. Visszazárja a dobozt és elrakja a zubbonyába.

Szó nélkül megfordítja a lovát, most már készen áll az indulásra. A nap most kezdi elhagyni a földet, kellemes vöröses fénybe borítja az egész tájat. – Ilyen időben jöttem, ilyen időben megyek. – mondja Edward és megrántja a kantárt. – Gyí! – kiált a lónak aki felnyerít és elkezd vágtatni. Egy őrnek félre kellett ugrania az útjukból úgy száguldottak.

Már csak pár óra és elhagyja Dosszun vidékét, ha nem is örökre, de egy időre biztosan. – Irány a griff fészkek! – kiáltja bele az égbe, hátha meghallja valaki.